Vallomás
rea 2009.01.09. 21:22
hasonló cípő, régi vers csak megfeledkeztem róla...
Vallomás
Nincs bennem semmi,
Semmi különleges,
Semmi említésre érdemes,
Semmi amitől hátast dobsz
Semmi, amit irigyelhetnének a nagyok.
Nincs bennem se bánat, se harag,
Se szomorúság, se olyan, ami mulattat,
Semmi düh, de megértés sem,
A bánat és szánalom megfosztottja lettem.
Nem is sírok, de nem is nevetek,
Se fel, se le, oldalra végképp nem,
Nem nézek és nem hallok,
Nem látom a fényt, de sötétségben sem vagyok.
Nincsenek célok, sem kiinduló pontok,
Nem ragaszkodok, de meg se halok,
A vén csuhás már magától hátat fordított.
Tükörbe nézek, és mit látok,
Egy arctalan lány,
Haja a szemébe lóg,
Nem látod tekintetét,
Mert nincs miért,
Se fény, se tűz, se bánat se kín
Nem lakója,
De még visszavárja…
Fény és sötétség nélkül,
A szürkeség fogja,
Homályba veszett minden,
Minek eddig tudója volt,
S mondhatta igen,
És mondhatta nem,
Mondhatta talán,
De most már egyik sem.
Ruhája se nem fehér, se nem fekete,
Egymásba a két szín, egyveleg,
Bőre is halvány, hisz nem mosolyog,
Arca meggyötört, de hopsz,
Nem láthatod, tincsek belepik,
Árnyakat rajzolnak arcára,
A homály, a homály lett a barátja.
Úgy tűnhet, minden nélkül,
S akár valami gépezet,
Kattog, szüntelenül.
Ha nincs semmi, mi maradt?
Mi fémjelzi eme fogalmat?
Benne alszik egy kislány,
Régi önmaga,
Mosolygó, gyermeteg,
A világ baját még nem élte meg.
Benne alszik az a szörnyeteg,
Ki a jelenét két kézzel ölné meg,
Felégetne mindent, csak hogy ne fájjon
A fájdalom, melyet ő hasított
Okozó, és szenvedő,
Míly megnyerő.
Benne alszik mélyen a remény,
Fél szemét nyitva tartva,
Hátha jön még tavasz
A téli napokra.
Benne alszik minden háborgó élvezet,
Ezernyi reakció, ezernyi kétely,
Kérdések, válaszok,
Minden amitől,
Óvja a holnapot.
Benne alszik a felnőni kész nő,
Ki várja, hogy a vihar elüljön,
Utána lévő nyugodt csendben,
Átvehesse az uralmat,
Egy örök életre.