Bonanza Banzai - Kezemet nyújtom (részlet)
Elér majd az öröm, ahogy elért már a baj
Nincsen mitől félj
Ha eltűnne a dalos akkor is megmarad a dal
És segít, hogy boldogabban élj
Kezemet nyújtom, kérlek, ismerj fel
Értsd meg, amit mondok, kérlek fogadj el
Ha nálam lesz egy kérdés, nálad biztos lesz egy válasz
Ha választanod kell, kérlek, engem válassz
Kosztolányi Dezső - Vörös hervadás
Erdő,
dércsípte lombod ájultan vonaglik.
Meghalsz,
reád lehellt a vörös hervadás.
De mért e vidám pompa? Mért
öltözködöl halál előtt a fényes
bíbornokoknak, részeg szeretőknek,
ifjú dühnek, kigyulladt lázadásnak
harsány színébe?
Oly ünnep-e zsibbadni, elfeledni
lármás kirándulókat és rigókat,
vizek zaját,
az élet édes-olcsó csengetyűit?
Olyan jó nem élni?
Örülsz?
Ákos : Sírfelirat
hogy én ki voltam?
vándor voltam
és bandukoltam
madárdal-forma
bájos zűrzavar:
a tél kezdetén is
új tavaszt akar
csak folt a többi közt
az erdő közepén
fák közt a fény
erőd ünnepén
ennyi voltam én
csak
ennyi voltam én
Tóth Árpád : Meddő órán
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
Kaszás Attila : Végtelen kékség ( részlet )
Lehet, hogy lentről látjuk másként, lehet, minden összeforr,
ott az égi messzeségben, hol a kékség átkarol.
Lehet, hogy szánalmasan fáj még, az hogy nincs mi átölel,
s az a végtelen nagy kékség nem enged még közel.
Lehet, de nem szabad, hogy a percet elszalaszd,
mikor minden eléd tárul, s a kékség összezárul.
És még mindig itt vagyok, újra meleget adhatok,
nincs távol és közel, a kékség együtt visz el.
Fodor Ákos - Egy Pilinszky-dallam
Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!
Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
— nem része az egésznek.
Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.
Ákos: Szörnyű jel
Mit érzek? Mennyit? Mekkorát?
Nem számolom
de érzem rajtad az illatát
a bőrödön csillogó igazat
a megvallhatatlan kínokat
az idő mérgét, ahogy dolgozik
a hiányodat, mert nem vagy itt.
Valahányszor engem elfelejtesz
puha tenyér vagy: magadból kiejtesz
zuhanok csak és eltűnök
az ágy mögött, a fű között
mint elgurult üveggolyó
ha megtalálsz is, meghalni jó.
Te vagy akitől megtudom:
a csodára nekem is lehet jogom
köszönlek, várlak
ez mind Te vagy; anya és angyal
csak el ne hagyj, mert akkor
magamba miattad tépek
és jönnek a szomorú képek
mert képes vagyok ölni és halni
a világba végül belemarni
dühöm és bosszúm szörnyű jelét,
hogy szerettelek
és nem volt elég.
Ákos - ( cím nélkül? )
Ma éjjel az emlékeddel
hisz megtörtént már párszor,
makacs fájdalommal kívánom a hajnalt,
kérlek bocsáss meg
nagyon hiányzol.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
