Felkapom a fejem

Elsuhan mellettem

Kutatón figyelem

Az arcot, kit takar

Ki vagy idegen?

Ismerős arcvonás - félelem

Megkönnyebbülten fordulok

Mintha kaszás üldözne, úgy futok

El innen, menedékbe, haza,

Szobámba, melynek oltalma

Hamis, elárul otthonom

Ketrecembe berontok,

Mintha sajátvérem

Lenne a méreg,

Emlékeit őrzik a falak,

A párnám, az ágyam,

A könyveim melyeken

Ott az ujjlenyomat.

Megbélyegez a múlt.

Vállamon hatalmas súly.

Kettétört lelkem az úr.

Bennem a végtelenség dúl.

Ajándékok díszelegnek polcokon

Itt is, ott is, lenn is de fent is, ott…

…velem szemben egy barna mackó

Nyakában csokornyakkendő lóg

Mily elegáns a medve

Mintha táncos bálba menne

De nincs meghívója, se párja

Kit elvihetne a víg éjszakába

Így csak ül velem szemben,

Bámul a képembe meredten

Mintha súgna valamit

De nem hallom szavait

Talán csak dörmög és brummog

Medvék hangja ez, de undok.

Aztán elhomályosodik látásom

Lassan már csak a barna pacát látom

Hiába paca, hiába alaktalan

Hiába feledi agyam

Hiába ha a barna színe felkavar

Még egy szín, amitől félek

Borsódzik a hátam, ha érzem

Mert érzem, és nem látom

Árnyalatok, mint a végzet,

Látom a percet, a véget,

Mikor a folyosó végén,

Eloltottam a gyertya fényét

Sötét lett és hideg a szobában

Jeges a csönd is, mozdulatlan

Ült előrehajolva, magában hajtogatja

„Nem lehet igaz” 

Én csak ültem, bágyadtan, meredten

Nem értettem, mi megy benne végbe

Nem láttam, nem éreztem,

Vak voltam, s érzéketlen.

 Olyan fegyverem volt pár szó,

Rémálmokat hozzávonzó,

Boldogsága elköltözött,

Arcra lélekben már csupa könny.

Nem láttam soha sírni,

Nem láttam fájdalmát kiadni,

Nem láttam igazi arcát,

Mutatta tán,

S én csak néztem?

Lehet láttam, de nem értettem,

Azt sem hogy mit okozok,

S h az a pár szó mit hordozott.

Barna, egy mélybarna póló,

Nyakláncát is láttam oldalról,

Mert nem nézett rám, csak előre

Nem nézhetett rám, megértem.

Tehetetlen voltam, mert nem értettem,

Mi zajlik le bennem, mert nem ismertem.

Vállához nyúltam, megrándult,

Legjegesebb emlékem képe elém tárul,

Ma is látom, és ma is fáj,

Ma is érzem mozdulatát,

Érzem, pedig csak egy pillanat volt.

Lassan feloszlik a köd,

A paca alakot ölt,

Mackó úr csak mosolyog,

Szenvedj csak, te bolond.