Egy körömlakk is szemet szúrt, amit egy Andival és Sonyval közös vásárlási körúton sikerült beszerezni. Még mindig gyönyörűnek találom a színét. És persze itt hevernek a pénztárcámból kihalászott képek, vonatjegyek, egyebek. Nem látom őket innen tisztán, talán jobb is így.

Ami a radiátor felett lógott, már szándékosan az emlékek megőrzésére szolgált. Egy parafatábla, teletűzdelve mindennel. Egy újságkivágás a londoni útról, az Olaszországban vett Yankees-es sapim, ami persze majdnem olyan, mint Kikié volt. A mai napig nem bántam meg, hogy megvettem, és hogy ilyet vettem. Mellette mozijegyek. Fölötte a régi rajztanárom névjegye, efölött Sonyé. Kornél által írt üzenet egy cetlin, óvodában készített festékes tenyérlenyomat. Szonja által készített ősrégi rajz, egy Nagy Lajos-os papír a gólyatáborról, SzASz-os tagsági kártya, koncertjegyek tömkelege, amik közül némelyik kellemes, némelyik borzalmas emlékeket ébreszt. Fényképek anyáékról, Negróról. Juli által írt bloglinkek. Fénykép a ballagásunkról.

A radiátor alatt és előtt egy kis naptárka búslakodott, tele aranyosabbnál aranyosabb kutyaképekkel. December 29-nél mintha megállt volna az idő. Azóta valahogy nem volt se időm, se figyelmem, amit erre fordítsak.

Az ablakpárkányon a szegecses karkötőm árválkodott, amit Julitól kaptam annak idején. Egy fél jin jangos fülbevaló, amiről lekopott a minta. Idei karácsonyi ajándék. Egy álomfogó, amit a Balatonon vetettem anyával, mondván nekem feltétlenül szükségem van egy ilyenre.

Mellettem az ágyon Tutty fetrengett, aki annyi mindent megélt már. És mindig, mindig vele aludtam, még akkor is, ha az igazi, életnagyságú Kutyusom is velem volt. És persze Yuki sem maradhatott ki, akit még Pesten vettünk Sonyval. És a telefonom, ami szintén Sony miatt került megvásárlásra. Volt olyan idő, amikor hetekig nem is tudtam, hol van éppen. És most itt meredek a laptopomra, ami szintén sokat átélt már. Webkamerázásokat, MSNen bonyolított vitákat, veszekedéseket, szerelmes turbékolásokat.

Változnak az idők. De egy valami egészen biztos. Mindegy, hogy egy olyan koncert jegyét látom, amin részegre ittam magam, hogy élvezzem; vagy egy olyan borosüveg nyaka áll ki az óra mögül, ami ha nem létezne, talán minden másképp alakult volna – mindegy, én szeretek emlékezni. Ami elmúlt, az is megtörtént. Tanultam belőle – vagy éppen nem –, de mindenképpen több lettem általa. És jó tudni, hogy azért nekem is volt életem – és még lesz is.