Feküdt a földön, zokogva a homályban
Egészen ellepte a fapadlót, a vértócsa
Hátából szivárgó, az életnek titka
Sajgó fájdalom, megszűnni nem akaró kínja
Szárnya okozta vesztét, az örökölt gén
Az égben kirótták rá már végzetét
Egy örök szenvedés, feneketlen sötétség
Szilárdnak maradni, megkövült keménység
Hiába angyal, nem bírja örökké
Élete csupa cél és küldetés
Mások élete, az a tét, egy világért
harcol, meghal, elbukik a jobb jövőért
Sokáig hagyta, hadd folyjon vére,
talán eltűnik belőle a méreg,
a méreg, melyet szerelmétől kapott,
egyszer régen, egy reggeli alkonyon
mikor a nap felkelt, már messze járt
mégis itt hagyta véres lepedőn a nyomát
s a megvágott mély seb, a lány hátán
örökre megváltoztatta a sors fonalát
egyek, mégis egymás ellen,
két oldalon, egymással szemben
egyikük sem képes, a halál rémes
angyalok, a földre esve a pokoltól rettegve
AJÁNLOM AZ OLDALT
